Hozzászólás

hozzáadva 4 March 2009

Kedves László!

Én feltétlenül bíztatnám magát, ha másra nem az írásra! Hiszen, valyon felfedezte-e Ön, hogy mily szórakoztató kommentárokat tud megfogalmazni?

Rajongói tisztelettel: K Krisztina, Debrecen

Hozzászólás

hozzáadva 4 March 2009

Kedves Krisztina!
Lehet, meglepem majd a válaszommal! Amellett, hogy mint műszaki szakértő, mint mérnök rendszeresen, nap mint nap eladom némi aprópénzért a tudományom egy-egy szeletkéjét, akközben két könyvet is írok.
Az egyik inkább nevezhető irodalmi műnek. Az I. világháború előtt, illetve alatt játszódik Német-Dél-Nyugat-Afrikában. Ha ismeri egy picikét is a történelmet, akkor könnyen kitalálhatja, milyen -egyébként valaha valós- környezetben játszódik. Egyébként szövök bele szerelmet, romantikát, meg minden kelléket, ami egy ilyen műben előfordulhat.
A másik könyv meg egyszerűbb, nevezhetjük “riport” műfajúnak. Az álláskereséseim történeteit, kudarcait és tapasztalatait meséli el. Természetesen, terveim és szándékom szerint olvasmányos formában. Már címet is adtam irományomnak. Úgy gondolom, az “Antisikerkönyv” megfelelő cím lesz.
Kitüntető figyelmét köszönve, maradok tisztelettel!
Kovács László

Hozzászólás

hozzáadva 5 March 2009

Kedves Anikó!
Tényleg gondolja, hogy mondjuk 15 vagy 20 évvel ezelőtt arról álmodoztam, hogy én a töredéknapjaimban adódó időmben jegyzetelek, “családfákat alkotok”, egyes történelmi események tárgyilagosabb és pontosabb ismerete végett kutatómunkát végzek, csak azért, mert nem lehetek műszaki osztályvezető vagy műszaki igazgató egy komoly cégnél?
Dehogy gondoltam én! Ha tudja, mi is a pótcselekvés, akkor ez az írás pontosan az.
Közben folyamatosan hívnak a megrendelőim, akiknek nem kellettem alkalmazottként és nevetségesen pitiáner mértékben alkudoznak az általam adott árajánlatokon.
Most mondhatja, hogy Medgyessy Ferenc is orvos volt. Csontváry Kosztka Tivadar gyógyszerész. Jókai Mór vagy Arany János jogász. Vagy ha az irodalomnál maradunk, akkor Németh László orvos. Ezen logika mentén nyugodtan megkérdezheti, hogy akkor mérnökként miért ne írhatnék?
Higgye el! Ez az a kenyér az, ami a lehető legkeserűbb számomra.
Hiszen, acélszerkezetek vázlatai, hajtásláncok és egyebek, mint vázlatok, mint tervek zakatolnak az agyamban. És rengeteg gyártástechnológiai utasítást lennék képes “kirázni a körömágyamból”.
Egy szelete van az életemnek, amire büszke lehetek. Mert az független a HR-ektől!- fogalmazhatnék epésen. Az pedig nem más mint, hogy 1976 óta játszom rádióban, illetve 1982 óta televízióban. Minden, értelmes és tartalmas vetélkedőn megmérettettem magam. Számtalan nyereményem volt, illetve van. Kezdve a kenyérpirítótól a személygépkocsiig… És ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, a vetélkedőkön való indulásom, indulásaim is pótcselekvésnek minősülnek.
ÉN MÉRNÖK VAGYOK!
Tisztelettel!
Kovács László

Hozzászólás

hozzáadva 6 March 2009

Kedves Anikó!
Levelét végig gondolva, a magyar történelem egyik dicső eseményének történései jutottak eszembe. Az időpont 1849. február 9. A helyszín a Sztrígy folyó egyik, alig 40 méteres fahídja. Erdélyben járunk. A közeli település neve Piski. A Szabadságharc erdélyi hadműveleteinek sorsfordító, valóban dicső, magyar győzelemmel végződött ütközetéről beszélek.
A történelembe piski csata néven bevonult ütközet úgy kezdődőtt, hogy hajnali 4 óra tájban a még zavartalan környezetben álló hídon találkoztak egymással az osztrák és a magyar tisztek. Kölcsönösen tisztelegtek egymásnak, majd szivarral is megkínálták egymást. Nem egészen egy órán keresztül kedélyesen elbeszélgettek. Utána ismét tisztelegtek egymásnak, és ki-ki elvonult a saját táborába. Maga a csata 6 óra tájban kezdődött.
Amit ki szeretnék emelni az az, hogy a magyar történelem eddigi utolsó olyan csatája volt piskiben, amelyben ez a fajta lovagiasság, az ellenfél -illetve katonai konfliktusban ellenség- kölcsönös tisztelete és nagyrabecsülése ennyire kézzelfogható volt.
Továbbá az még egy nyitott kérdésnek számíthat, hogy most melyikőnk visel összhatásában barna és melyikőnk fehér egyenruhát?
Érzésem szerint most valami hasonlót teszünk, mint az akkori tisztek. Gondolom, valahol az ujjbegyében Ön is érzi, hogy az általam korábban említett, saját magam által “Antisikerkönyv”-ként aposztrofált iromány gyakorlatilag arról szólhat, hogy a nekem ellenérdekű félről leszedjem a keresztvizet! Még akkor is, ha Uram bocsá’ bicskával keresztelték az illetőt.
Ezek után már meg sem merem kérdezni, vajon abban tudna-e segíteni, hogy ha egyszer lezárom majd a kéziratot, akkor egy kiadó keresésében is közreműködne-e? Mert bármilyen furcsának tűnhet a szemében, a magánkiadást jelen állapotomban valahogyan és valamiért, “érthetetlen módon”, képtelen vagyok megfinanszírozni.
Továbbra is ajánlom magamat!
Kovács László