Ami a problémám, hogy nagyon sok helyre elküldtem az önéletrajzom és végig jártam a várost többször is és beadtam az önéletrajzom nagyon sok helyre, hiába nem volt felvétel és mégse hívnak, nem találok munkahelyet. Megélhetésem nincs, mert csak 1 gyerek után kapok családi pótlékot. Mit tehetek ilyen esetben?
No related posts.
immobilie
Hozzászólás
hozzáadva 9 February 2009
Kedves Csilla!
Engedje meg nekem, hogy feltételezzek egy meglehetősen szokatlan alapállapotot! Ön Magyarországon született, itt nevelkedett. Vagyis, egy inkább köztes, mint közép-európai, de vitathatatlanul minden tekintetben európai kultúrkörben. Tehát, ellentétben a HR-es szakma művelőivel, nem a Holdról vagy a Marsról jött!
Komolyan gondolja azt, hogy a fent megfogalmazott kérdésére valaha is egyetlen HR-menedzser is érdemi választ ad? Kizárt dolognak tartom.
Minden bizonnyal ismeri azt az embertípust, aki általában munkahelyi vezető, hogy kér “valamit”! Ez a legszörnyűbb állapot, mert azzal, hogy közli “Kérek valamit!”, vagy “Csinálj valamit!”, el is árulja, hogy halvány lila miniszteri segédfogalma sincs arról a valamiről, amit kér. Ha ennek ellenére készít neki valamit, akkor viszont már képes megállás nélkül kritizálni azt a valamit, miközben 3 perccel korábban lövése sem volt arról mivel is kopogtat be hozzá.
No, ilyenek a HR-menedzserek. Kérnek ezt, kérnek azt. Szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, meg a jóég tudja mit! (Csak zárójelben közlöm, hogy az itteni minta is egy rossz kreálmány. Minden bizonnyal a “Mintagyerek” valaha íródott valós önéletrajzát másolták be. Helyesírási hibával, mert én annak idején a debreceni Nagytemplom, és a Debreceni Református Kollégium épületének tervezőjéről elnevezett Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolába jártam. És már csak történelemből is illik tudni, hogy Péchy Mihály az nem Pécsi Mihály volt. Lényegtelen! Ilyenekre egy HR viszont nem ad egy lyukas garast sem! Mivel a magyar nyelvtan és helyesírás, valamit a nyelvhelyesség ismerete nem számít HR-es erénynek.)
Szóval! Adjon, írjon, mellékeljen! Ugyanakkor nincs hozzá semilyen “szamárvezető”. Kritika viszont annál több. Leginkább az, hogy bő lére eresztett, vagyis a kétségtelenül elfoglalt HR drága idejéből az Önre szánt maximum 14 másodpercet meghaladja annak elolvasása. Nincs benne semmi lényegre törő, ami azt jelenti, nincs benne olyan, ami megfogná, megragadná a HR kifinomult lelkét, amire “vevők lennének az antennái”. Újfennt mondom, nincs támpont, csak KRITIKA!
Mivel a kezdeti feltételezésem szerint Magyarországon született és nevelkedett, nagy valószínűséggel, főleg családi indíttatásból kifolyólag hitt abban, ha valamilyen szinten mestere lesz a szakmájának, ha betartja a szabályokat és törvényeket, akkor az idő előrehaladtával Ön is előre halad.
Ha még inkább tovább szerette volna fejleszteni a szakmai tökéletességét a szakma művészetének irányába, akkor vette magának a fáradságot és két könyvet tekintett mértéknek. Az egyik a Biblia, a másik Arisztotelész ars poeticája, “A cselekvés művészete”. A szív és az ész, vagyis a ráció és az emmóció, az értelem és érzelem kapcsolatát. Ami mellesleg megegyezik Aquinói Szent Tamás filozófiájával.
Ha ez még mindig nem elég, akkor azt is tudja -neveltetéséből kifolyólag-, hogy ha ír egy levelet vagy beadványt, akkor arra teljes joggal várhat el érdemi választ. Egy HR számára ez csak feleslges és értelmetlen időpocsékolás. Méghogy értesíteni valakit a sikertelen pályázatáról? Kérem! Ez a rohanó XXI. század!
Ha még olyan dolgokkal is tisztában van, hogy a desszertvilla háromágú, akkor már túl is teljesített. A XXI. század követelményei alapján. Vagyis, a manapság divatos degeneráltság szerint Ön -valljuk meg és írjuk le- hülye. Mint én! Kérem, ne sértődjön meg! Beszélgetünk. Nem bántásnak, hanem ténynek, a HR felfogása szerinti ténynek szántam.
Kedves Csilla! Nem vette észre, hogy az elmúlt években egy olyan irányzat kerekedett felül, melynek az az eredője -normális aggyal felfoghatatlanul-, hogy a buta és tehetségtelen, valamint műveletlen, legjobb esetben is csak félművelt emberek boldogulnak? Ezek az emberek képtelenek még a saját nevük hibátlan leírására is! Azért találják ki azokat az értelmezhetetlen kriszk-krakszokat, mert képtelenek írni. Aztán “időhiányra való hivatkozással” magyarázzák gyakorlati analfabétaságukat.
Nos, ezen embereknek jött kapóra, hogy “begyűrűzött” hozzánk a HR-ek korszaka. Amely a középszerűséget folyamatosan piedesztálra emelő Egyesült Államokban minden bizonnyal virágzó szakma, ugyanakkor kis hazánkban amolyan speciális magyarra sikeredett. Eljutottunk odáig, hogy szakmának nevezik a saját ténykedésüket, miközben példák ezreit képes bármelyikőnk felvonultatni, hogy a tyúk az ABC-hez jobban ért, mint a HR bármihez!
Ha nem beszél angolul, németül és franciául, valamint elmúlt 24 éves, ugyanakkor nem rendelkezik minimum 15 év vezetői gyakorlattal, akkor egy HR-menedzser szemében egy SENKI!
(Érdekes! Angol, német, francia! Ugyanakkor megeszem a kalapom -ismerve olvasási hajlandóságukat-, ha egy HR valaha is olvasott Tolsztojt.)
Mindegy! Nem akartam én bántani. Csak annyit mondani, hogy nekem már több, mint 3 éve nem sikerül elhelyezkednem. Választ nem vagy csak minden ezredik pályázatomra kapok. Évek óta próbálom kideríteni, hogy mi a “titok”. Mi a titka egy sikeres pályázatnak. Eddig jutottam. Pontosabban addig, amit fent olvasott. Most éppen könyvet írok a kudarcélményeimből. Egyelőre az Antisikerkönyv címet adtam irományomnak.
Bízom benne, hogy Önnek soha nem kell majd hasonlókon törnie a fejét!
És higgye el! Tökéletesen megértem a problémáját. Nekem három gyermekről kell gondoskodnom.
Fel a fejjel! Semmi remény!
Ja! Még egy gondolat, mielőtt egy HR megsértődne azon, hogy az itteni ténykedésükre azt találtam mondani mondani, hogy “annyira magyar”! Biztosan ismeri azt az amerikai mondást, mely szerint “Kolbászsütőből nem lesz milliomos!”! Arthur Miller: Az ügynök halála (az én időmben még kötelező olvasmány volt) summázata is ez. Akkor még egy jót nevettünk anno azon, amikor középiskolában hozzáfűztük: “Kivéve Magyarországon!”. Sajnos, igazunk lett. És ez mind a mai napig megállja a valóságot. Ami szörnyű! És ép ésszel felfoghatatlan.
Csókolja a kezeit:
Kovács László