Hozzászólás

hozzáadva 2 August 2010

Kedves Andrea!

Tapasztalatom alapján a munkaadóknak olyan szakmai felkészültségű munkavállalókra van szükségük, akik:
- nem veszélyeztetik a pozíciójukat, hiszen a vezetők (tulajdonosok) átlagos -és főleg emberi- minősége az esetek többségében nem nevezhető első osztályúnak;
- a közgazdasági értelemben vett “jószághoz” nem tesznek hozzá semmit, mert az “sokba kerül”;
- nem képviselnek hozzáadott értéket, mert az is pénzbe kerül.
Olyanokat viszont alkalmaz, akik:
- képesek olcsón venni és drágán eladni;
- a cégvezetés luxuskiadásaihoz szükséges technikák birtokában vannak, elvégre másként nem verhetné két fél téglával egyetlen, főúri életvitelt folytató, mellesleg dzsentrinek sem nevezhető vezető, hogy ő minimálbéren foglalkoztatott.

Ergo, a lehető legtökéletesebb szakmát tanulja jelenleg ki. (Ráadásul ebben az országban jogászon és HR-en kívül csak könyvelőre van szükség.)
Már csak egyre ügyeljen! Nehogy túlképzett legyen! (Az öreget le sem merem írni.)

Ajánlom magamat!

Kovács László

Hozzászólás

hozzáadva 2 August 2010

Kedves László!

Köszönöm hozzászólását (a szakértőé, akinek címeztem még nem érkezett meg…)!
A munkaügyi központban már túlképzettnek minősítettek, a túlkoros felé pedig rohamtempóban közeledem (ma már ez a 40 éves kort jelenti). A helyzetet súlyosbítja női mivoltom, egy gyermek és az, hogy nem vagyok budapesti lakos.
Meglepő módon örülök, hogy válaszolt, nem is reméltem, hogy valaki elolvassa a levelem!
Egyébként most írtam ide először, de az Ön hozzászólásait mind elolvastam!

Üdvözlettel:
Andrea

Hozzászólás

hozzáadva 3 August 2010

Kedves Andrea!

Köszönöm, hogy nem vette személyeskedésnek a hozzászólásomat. (Mellesleg, tényleg nem annak szántam.)

Érdekes, és ahogyan olvasom, egyre megdöbbentőbb számomra a mai helyzet. Mert az egy dolog, hogy “öreg vagyok és túlképzett”, vagy esetleg “Mérnök Úr! Értse meg és legyen belátással! Mi egy fiatal és dinamikus csapator építünk…” Aki azt hiszi, hogy ezt meg lehet szokni, az nagy valószínűséggel téved.

Mi is az, ami számomra érdekes? Tudja, én eddig két helyen, két munkahelyen dolgoztam. Pontosabban három helyen, csak ugye amikor hét hétig voltam műszaki igazgató, s amint leraktam a “Hogyan tovább!?!” alapjait, még a 90 napon belül voltunk, és… útilapu.
Szóval, az egyik a könnyűipar volt. Ott érdem volt nőnek lenni. Mi, a kevés számú férfiak, már viccesen meg is jegyeztük, hogy lehetne már valamiféle “férfiak napja”. (Aztán városunk egyik elit sörözőjében rendszeresen tartottunk magunk magunknak “apák napját”. No, nem szomorú rogyásig.)
A másik munkahelyem egy klasszikus hivatal volt. A magyar hivatali felfogásból adódik, hogy csak és kizárólag nő lehetett a hivatalvezető, és csak és kizárólag nők lehettek a jó köztisztviselők. Akik 8-tól 4-ig ültek az asztaluknál. Én vagyongazdálkodó voltam, és a főnöknőm nem értette, hogy miért kell rendszeresen szemlére, felmérésekre járnom, miért nem tudom a második emeleti asztalom mögül szemmel kísérni a vagyontárgyaink állapotát, a bérlők vagy üzemeltetők “cselekedeteit”…

Ezért aztán nem értem, hogy a nők ma, Magyarországon mitől is tartanak? A nejem is egy normális munkahelyen, végzettségének megfelelő munkát végez. Közben meg három gyermeket nevelünk.

Igaz, nekem meg duplán jut a keserű kenyérből…

No, mindegy! Fel a fejjel! Lesz még rosszabb is!

Kovács László