Országos Állásportál

topjob.hu- Szakértői sarok
www.topjob.hu

Kérdés:

E-mail értesítést kérek, ha új kérdés érkezik az alábbi kategóriában:

Több kategória kiválasztásához használja a Ctrl gombot.

E-mail


Ismerje meg szakértőinket!


Állásbörze után

szerző Kovács László, Debrecen elküldve 2 June 2010

Publikálva: Önéletrajz

Kedves Itteniek!

Elmondhatom magamról, hogy túl vagyok életem első állásbörzéjén. Az első olyan állásbörzéjén, ahol nem számított különösebben a kor. Mármint az életkor! Tehát nem frissen végzetteknek szervezték, hanem hasonló korú emberszabásúaknak, mint amilyen én vagyok.

Milyen is volt? Olyan, mint amilyet vártam, csak kicsiben. Legalábbis kisebb volt az egész, mint amilyennek hirdették. Minden bizonnyal érdekes volt és értékes volt az az előadás, amelyet a bálteremben tartottak, csak nem nekünk szólt és legfőképpen nem rólunk.
Tehát. Egyrészt többen és többször rám ismertek egy-egy adatlap kitöltése után. Éppen az itteni hozzászólásaim végett. Vagyis, kitöltöttem néhány jelentkezési, meg regisztrációs lapot, kiosztottam önéletrajzom jó pár példányát és névjegykártyákat cseréltem, cseréltünk.
Nagyon érdekes, hogy egy újságíró megállított és interjút készített velem. Azért érdekes, mert felismert és alaposan meg is lepte, hogy én, mint rovott múltú vetélkedő-résztvevő, kvízjátékos, többszörös nyertes, aki a televíziós szellemi vetélkedőkön 1982 óta halmoz sikert sikerre, az elhelyezkedésemet illetően még halovány árnyéka sem vagyok vetélkedős önmagamnak. Ettől még jól elbeszélgettünk.

Tehát úgy jöttem haza, hogy a gyűjteményem gazdagodott több “Kovács Úr! (Mérnök Úr!) Nyilvántartásba vesszük és adott esetben értesítjük.” kijelentéssel, amelyekkel már így is tele a padlás.
Mi mást is várhattam volna? Nem is tudom. Így alakult. Ez van. Ez van, és adassék meg nekem annak a joga, hogy nem kell ezt szeretnem.

Ajánlom magamat!

Kovács László

No related posts.

0 Válasz & 0 Hozzászólás


Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Hozzászólás

Személyes információ

*Név
Honlap

(Opcionális)
*E-mail


CAPTCHA image