Kedves Válaszadó!

Tényleg csak Radnóti Miklós maradhat nekem mentsvárnak, mégpedig:
“…Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,…”

Most jövök egy állásinterjúról. A magyar vállalkozói, ezen belül is a lenézett, hogy másképpen ne fogalmazzak lesajnált egyéni vállalkozói lét melletti öt év hánykolódással a megrendelők lehetetlen fizetési hajlandósága miatt elviselhetetlenné váló magyar élet tengerén, végre mehetek egy állásinterjúra! Újra! Ezen a héten először.
És most másként vagyok, másként lettem túl jó az adott munkára.
Eddig rendszerint öreg voltam és túlképzett.
Most meg úgy lettem túl jó, hogy korábbi munkahelyeimen vezető -sőt, micsoda égbekiáltó bűn- osztályvezető is voltam.
És a megpályázni kívánt állás meg egy beosztotti állás volt. A HR -aki legnagyobb megrökönyödésemre- korombéli volt, folyamatosan azon a tényen lovagolt, hogy mint egykori vezető, most miért pályázok beosztotti munkakörre… Már nem tudtam neki mit mondani, mint azt, hogy három gyermekkel, lakással, rezsivel a tarsolyomban, nem ártana, ha időben tudnám fizetni a különböző költségeket. Mert hiába a sárga csekkek befizetési határidejének betartására való felhívás, ha egyéni vállalkozóként hetente legalább három délelőttöt vagy délutánt töltök a kinnlévőségeim valamifajta behajtásával, és nem munkával, vagyis értelmes tevékenységgel. Ha lenne egy állásom, legalább lenne egy egyfajta állandóság az életemben, egy fix kapaszkodó, egy harmadika, ötödike vagy nyolcadika, amikor számíthatok arra, hogy kapok is valamit. Természetesen, ha az előző hónapban megcselekedtem azt, amit megkövetelt a haza…
Úgy éreztem, hogy az érvelésem nem hatotta meg. Továbbra is azon “lovagolt”, hogy én vezető voltam, itt meg beosztott leszek.

Tessék mondani! Miért e -nem tudok jobban fogalmazni- fafejűség?

Ajánlom magamat!

Kovács László

No related posts.