Hozzászólás

hozzáadva 15 May 2010

teljes mértékig egyetértek ezzel a problémával.
Én az olyan nyugdíjasokat nem engedném munkát vállalni
kinek egy bizonyos összeget / mondjuk a mindenkori átlagkereset/ összegét eléri, vagy jóval magasabb
adóval sújtanám.
A mai munkanélküliségben ez megengedhetetlen
A kormánynak erre is oda kellene figyelni.

Hozzászólás

hozzáadva 24 May 2010

Kedves Kata!

A HR-ek, bármennyire is annak hirdetik magukat, nem szakemberek. Tudom, fáj nekik, ha azt mondjuk, hogy a lusta, a hatalmát és befolyását értelmetlenül féltő, félművelt társaságnak, a magát elitnek tituláló újgazdagok rendíthetetlen szekértolói.
Tusnak, amit tudnak. Ezt senki sem vitatja el tőlük. Ellenben leginkább azt a max. 3 x 80 oldal terjedelmű kézikönyvet használják vagy forgatják, amely arról szól, hogy a fentebb jellemzett társaságot hogyan is tudják maradéktalanul kiszolgálni.
És ezen egyetlen pillanatig sem szabad csodálkoznunk! Elvégre ez a félművelt, hatalommal bíró, magát elitnek tartó és nevező társaság csengeti be zsíros díjakat a HR-ek vagy HR-cégek pénztáraiba. Ergo, őket kell szolgálniuk, az ő érdekeiket kell képviselniük. RENDÜLETLENÜL!

Kovács László

Hozzászólás

hozzáadva 24 May 2010

Tisztelt Kata és Linus! Kiváncsi volnák , hogy ti 52.000 Ft-s nyugdijból hogyan élnétek meg, mert nekem ennyi van. Azoknak a nyugdijasoknak akik dolgoznak a keresetüket + nyugdij összegét összevonják , és máris többet vonnak le , mind nektek. Bizonyára az a nyugdijas aki dolgozik , azért teszi mert meg akar élni is valamiből, nem akar a gyerekei támogatásából megélni, a nyugdijasnak is kell számlákat fizetni, és sok nyugdijas korú egyedül él.Ha meg lehetne élni a nyugdijból, gondolom egy nyugdijas sem vállalna munkát.A nagy munkanélküliségben csak az nem talál munkát aki nem is akar.

Hozzászólás

hozzáadva 25 May 2010

Kedves Lonci!

Valamit meg kell értenünk! Magyarországon van egy szemléleti torzulás. Egy hibás és téves alapállás. Mi a gengszterváltás után azzal próbáltunk meg operálni, hogy “olcsók vagyunk”. Mivel nem lehetett egy sor költségtényezőre ráhatnunk, így a következő trükkre vetemedett az, aki az olcsó bérmunkát idecsábította.

Sajnos, a rendszer olyan volt, “úgy volt felépítve, illetve kitalálva” -szép magyarsággal-, hogy a feladat végrehajtása nem igényelt komoly szakmai jártasságot, szellemi tőkét, vagyis tudást. Magyarul, valahogyan úgy képzelte el a rendszer kitalálója, hogy az olcsó magyar munkaerő végett majd nem viszi a megrendelő Pakisztánba -mondjuk- a hátizsákvarrást.
Aztán telt-múlt az idő és kiderült, hogy egy magyar munkás az életben nem hajlandó olyan kevésért dolgozni, mint egy pakisztáni.
Maradt két eszköz a munkáltató kezében:
Az egyik az az, hogy ha egy cég a megfelelő működése végett igényelt 80 főt, akkor 65 fővel dolgoztatott. A 65 fővel meg megoldhatatlan lett volna másként a szerződéses kötelezettségek teljesítése, mint úgy, hogy ez a 65 ember a belét húzta a minimálbérért. Szabadság, táppénz, bármi, ami emberi, nem jöhetett szóba. Ha valaki mégis megbetegedett, akkor a tulaj automatikusan a megbetegedett munkavállalót hibáztatta, okolta. És ahogyan a lehetőségek szűkültek, a munka meg megmaradt betanított jellegű, annál jobban került a munkáltató jobbnál jobb zsarolási pozícióba.

A másik megoldás a tulaj végtelen meggazdagodására az volt, hogy valutában, általában dollárban szerződött a tulaj a hátizsákvarrásra. És ha januárban a dollár 170,- Ft volt, év közben meg kúszott felfelé, akkor decemberben meg már 200,- Ft, akkor az árfolyam-különbözet miatti, forintban számolható extraprofit a tulaj zsebében landolt.
Biztosan észrevették, hogy januárban mindig zuhant, decemberben meg mindig emelkedett a dollár árfolyama. Indokolták ezt a karácsonyi ünnepekkel, meg a síszezonnal…, ellenben nem ez volt az oka.
Januárban kötöttek szerződést a nyomott árfolyamon, decemberben meg kaszáltak…

Tehát, a rendszer -bármennyire is a jó szándék vezette- magában hordozta a halálát, amely most ért utol minket.

Ezen rendszerbe nem fért és nem fér bele a tudás. Legyen az tanult vagy empirikus. Semmi! Csak a rabszolga jellegű bérmunka, illetve a “pofa sutba!” elvtelensége.

Mi a megoldás? Ha úgy állnánk, ahogyan nem állunk, akkor egy tabula rasa, ahol és amiben minden munkavállalói és minden korcsoport az őt megillető és a tiszteleten alapuló szintjére kerül.

Mert így csak marad a “Divide et impera!”, azaz az “Oszd meg és uralkodj!” elve.

Kovács László