Kedves Itteniek!

Én, mint aki immáron ötödik esztendeje számítok “öregnek és túlképzettnek”, s mint ilyen csakis nyűg, csakis tályog, csakis fekély lehetek a hazai munkaerőpiacon, eléggé el nem ítélhető módon, három gyermeket nevelek. (Három gyermeket. Embernek. Embernek, egy reményeim szerint a felnőtt korukra HR-mentes övezetnek minősülő Magyarországra.)
Az elmúlt hetem így a tanévnyitók jegyében telt el.

Meg kellett állapítanom, hogy a magyar oktatás továbbra is fényévekkel lemaradva kullog a magyar valóság mögött.

Miért is? Mert, ha szegény gyerekek minden, az évnyitókon elhangzó beszédet, jókívánságot és egyéb, a tanulásra biztató vagy ösztökélő biztatást és ösztönzést komolyan vennének, illetve megfogadnák azokat, akkor gyermekeink az iskolapadból kikerülve nagy valószínűséggel öregnek nem, ellenben helyből túlképzettnek minősülhetnek.
Hiszen ma, Magyarországon egy dolog számít: az iskolai végzettség legyen nyolc általános! (2 első, 6 második.)
Ugyanis így lehet megfeleltetni a korszerűnek nevezett hazai elvárásoknak a magyar fiatalokat! Igen, a fiatalokat, hiszen nekik minden eszközzel törekedniük kell arra, hogy -még mondjuk. 60 esztendő elmúltával is maximum 29 és fél évesek legyenek! Mert bűnnek számít -és természetesen üldözendőnek- eme hazában minden, 30 fölötti korcsoport! Mert az örökifjú HR-kislányok egyrészt nem hajlandók, másrészt képtelenek elfogadni, kor az nem állapot, hanem folyamat.

Mindegy! A HR-kislányok úgyis csak és kizárólag a főnökük vagy a megrendelőjük vagy megbízójuk aljas és alattomos elvárásainak próbálnak megfelelni.

Ezért a mai magyar karrier nem lehet más, mint egy betanított bármunkási szint, amely vagy aki pl. kitűnően varr. Pl. hátizsákot, napi 24 órán keresztül, lehetőleg nulla bérért, ráadásul zokszó nélkül. Sőt, hálásan! Ergo a magyar karriernek nem lehet más jövője, mint a “munkaerőállat”-perspektíva!

Szörnyű! De igaz! Sajnos!

Kovács László

No related posts.