Kedves Itteniek!

Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy valaki, ha nem mindenki, aki ezeket az oldalakat olvassa, mániákusnak tart. Attól tartok, azon érzésemmel, hogy a 40 fölötti férfiakat Magyarországon -teljesen érthetetlen módon- leírják, nem vagyok egyedül.
Azt hiszem, abban is egyetérthetünk, hogy ha valaki vezet egy vállalkozást -mondjuk 20 éve-, akkor óhatatlanul jártasságot is szerzett az adott technológiában. (Persze, ha nem könyvelő az illető! Mert akkor neki csak a számvitel számít, és semmi más, ami miatt van az a számvitel!) Szóval, korábban már értekeztem arról, hogy egy-egy ilyen vállalkozás vezetője -valamilyen, inkább megmagyarázhatatlan sátáni megszállottságtól vezéreltetve- úgy gondolja, hogy ha egy óvodás gyermek rajtudását sem elérő vázlatával és/vagy egy pár soros technológiainak sem nevezhető leírásával “megtámad” egy mérnököt, majd kb. 10-15 percben elmondja az igényeit, akkor ő már végzett. Az igaz, hogy a mérnök 10-15, esetleg 20 napot is dolgozik, mire a “Kedves Megrendelő”, avagy “A” kenyéradó gazda -ez a rosszabbik eset, bár az előző sem jó- elé mer állni egy valamilyen szintű műszaki megvalósulási dokumentációval. És azt is elfogadhatjuk, hogy miután valahogyan megvalósul az a -végül is- mérnöki műtárgy, vagy mérnöki szellemi termék, majd eltelik egy kis idő -nem sok, nagyon kevés-, a Móricka-ábrát “összeütő”, minimálbéren foglalkoztatott milliárdos már azt terjeszti, hogy az egész az Ő TERVE VOLT!
Innentől kezdve csak idő kérdése, hogy az ilyen szemléletű emberszabásúaknál egy-egy mérnök, illetve általában a mérnöki szakma teljesen leértékelődjön. Hozzáteszem, teljesen érdemtelenül. És azt hiszem, ebben egyetérthetünk!

Attól tartok, abban az időben a HR még utópiaként sem szerepelt az emberiség elméjében, amikor Magyarországon szamizdatként terjesztett könyvekben és folyóiratokban eléggé nagy terjedelemben lehetett olvasni a “konvergencia-elméletről”. Tiltott dolog volt! És semmi köze sem volt a közelmúltban oly sokszor meghivatkozott konvergencia programhoz…
Aki tudja miről beszélek, az tudja. Aki nem, az meg nézzen utána! (Elvégre mi, australopithecusok mi tudjuk… Akkor, a “fiatal, dinamikus csapat” tagjai is tudják!)
Miért is írtam a fentieket? Bár én magam alapvetően gépészmérnök vagyok, mégis szívesen olvasok egyéb mérnök kollégáktól. Amit most ide bemásolok, azt is egy szakmai folyóiratban olvastam. Elképesztő, hogy az alább leírásra kerülő egyszerű gondolkodású ember, illetve a magát -sokszor érdemtelenül- topmenedzsernek tituláló emberfajta gondolkodásmódja között mennyire nincs különbség! Avagy, mennyire közel áll egymáshoz a két szemlélet, a két gondolkodás, a kétféle hátterű ember által alkotott megítélés.

Íme a cikk, amellyel maximálisan egyetértek.

“Közel 30 éve tanítok építészhallgatókat. Feleségemmel, aki szintén építész már 35 éve élünk együtt. Látom, milyen nehéz ma ebben az országban építésznek lenni.

Idáig a csúcs az volt, amikor Laci bácsi megjelent nálunk egy papírzacskóval, a zacskóban újságpapírra felcsavart madzagokkal.

- Mi ez Laci bácsi?- kérdeztem, mikor kiborította a feltekert madzagkupacot az asztalra.
- Hogyhogy mi ez? - kérdezte sértődötten - A házam terve!
- A ház terve?- néztem rá nagyon bambán.
- Igen a ház terve. Fogtam a spárga gombolyagot, a másik végét az asszony kezébe adtam.
- No húzzad Julis, elég ekkora konyha? Elég ekkora nappali? Kész a terv! Mit kell annyit vacakolni? Itt vannak a spárgák egyenként, rá van írva, melyik hossz melyik szoba, csináljanak belőle nekem házat.

Laci bácsi tanult mestersége ács volt. Hajtóanyaga a sör. Az első házamat vele együtt építettem. Régi szép idők.

Hét év kemény küzdelem, tanítás, vakolás, vasbetonszerelés után elkészült az első házunk. A tanársegédi fizetés persze nem volt elég, éjjel nappal maszekolnom kellett. Feleségem akkor még építészhallgató volt, de szorgalmasan szerelte a vasat, hordta a maltert, jobb iskola volt neki, mint az egyetem.

Ma 23 fős mérnökcsapatnak tudok munkát adni, nem azért, mert itthon a recesszióban annyi a munka, hanem azért, mert sok külföldi országból keresnek meg minket. Sok munkánk van Angliában, Romániában, Szlovákiában, Törökországban, s még Egyiptomban is.”

Újfent írom, mondom, hogy akinek füle van, az hallja meg! Akinek szeme, az meg lássa!
És ezzel nem azt mondtam, hogy “Szemesnek áll a világ!”. Elvégre a közmondás emígy folytatódik: “Vaknak meg az alamizsna.” Azt hiszem, a magam 44 évével, két diplomájával nem szorulhatok alamizsnára, mert az már több lenne, mint amennyit jelent a HR-ség! Bár, ez utóbbi szerintem már a vég kezdete! Az egyiptomi tíz csapás -amit a Biblia említ (szerk.)- vidám nyáresti majális volt a HR-önkényhez képest!

Ajánlom magamat!

Kovács László

No related posts.